A bácsfeketehegyi Kozma Lajos Könyvtár szervezésében tartották meg október 1-én a XXIII. Podolszki József publicisztikai pályázat díjátadó ünnepségét. Mint ismeretes, az idén márciusban a járványhelyzet miatt elmaradt a Podolszki József Irodalmi Emléknap, és a nyertesek megjutalmazása is fél évet váratott magára. A rendezvényre érkezők között jelen volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Szűcs Balázs, a Bányai János Irodalmi Alapítvány elnöke, Kovács Károly tartományi képviselő, valamint Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere és Sárközi István, a községi képviselő-testület elnöke.

A művelődési műsorban fellépett Bede Barbara, a topolyai zeneiskola diákja, verset mondtak a Nikola Đurković Általános Iskola ötödik és nyolcadik osztályos tanulói: Harangozó Kata, Hegyellai Tamara, Verbászi Adél és Szebenyi Daniella.

A publicisztikai pályázat munkáit Máriás Endre, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének és a zsűrinek az elnöke értékelte. Elmondta, a beérkezett interjúk, jegyzetek szerzői érdekes témákkal foglalkoztak, a többi közt felbukkant az örökbefogadás kérdése, az elvándorlás, a környezetvédelem is. Fontosnak tartja, hogy olyan írások szülessenek, amelyek megérintik az olvasót, érzéseket keltenek és gondolatokat ébresztenek. Az első díjat A legjobban pirosló almának kell lenned a piacon, hogy téged válasszanak című írásáért Butás Markovics Annamária érdemelte ki. Második helyezett lett Fehér Miklós a Vándormadár című jegyzetével, a harmadik pedig lapunk újságírója, Szerda Zsófi az Amikor elhagyod az otthonod, akkor kezdesz gondolkodni azon, milyen sokat is jelent” című interjújával. A Magyar Szó különdíját Bíró Tímeának, a Hét Napét Soós Georginának, a VMÚE könyvcsomagját pedig Kalinka Tamásnak ítélte oda a bírálóbizottság.

Az esemény keretében Móric Lajos nyugalmazott rajztanár megnyitotta Zsáki István festőművész Vajdasági rögök című kiállítását.

A rendezvényt a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

Forrás: Hét Nap

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.