2019. március 30-án került sor a 22. Podolszki József Irodalmi Emléknapra. A temetőben megkoszorúzták Podolszki József, dr. Vajda Gábor, dr. Bányai János, Szilády János, Sárközi Ferenc és dr. Juhász Géza sírját. A Kultúrotthonban dr. Németh Ferenc megemlékezett Podolszki Józsefről, majd megkoszorúzta az Podolszki-emléktáblát is. Ezt követően Szerda Zsófia Jelek az út mentén című fénykép-kiállításának a megnyitója zajlott, a kiállítást Miroslav Jovančić nyitotta meg. Majd Kórizs József Szilády János lelkész, a feketehegyi prédikátor című könyvének bemutatójára is sor került. Orosz Attila református esperes, a könyv recenzense méltatta a kiadványt. A Kossa János Magyar Nyelvművelő Egyesület és Olvasóklub Keck Zsigmondról (írói nevén Kossa Jánosról) tartott előadást. Közreműködött Farkas Zsuzsanna, Stanyó Tóth Gizella és Törőcsik Rozália. Levetítették Kartag Nándor dokumentumfilmjét is, amelyben szintén láthattuk Keck Zsigmondot. Ezt követően került sor a publicisztikai pályázat eredményhirdetésére és a díjátadásra. Első díjas lett Matijevics Anikó írása, második Kállai Göblös Nikoletta interjúja, harmadik pedig Gazsó Orsolya írása. Este a program a színházteremben folytatódott, ahol a Soma Színtársulat telt ház előtt bemutatta Niccolo Machiavelli – Háy János: Mandragóra című darabját.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.