Mátyás és a déli végek

Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága 2018-ra Mátyás király-emlékévet hirdetett. Ennek jegyében március 4-én, Mátyás és a déli végek címmel tartott előadást Nagy Tibor történész a bácsfeketehegyi könyvtárban. Nagy Tibor az előadás kezdetén a déli végekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy azok Mátyás korában nem voltak azonosak a mai Vajdaság területével. A déli végek határai Mátyás idejében sokkal délebbre, Nándorfehérvár, a mai Belgrád vonala alatt húzódtak. Az ország abban az időben Európa második nagyhatalmának számított. Népessége, valamint a királyi sereg is sokszínű volt nemzetiségi szempontból. Mátyás seregében szép számban szolgáltak csehek, morvák, románok, németek, horvátok és szerbek, vagy ahogyan abban az időben nevezték őket, rácok is.

Mátyás apja, a törökverő Hunyadi János, még 1397-ben egy végvárrendszert kezdett építeni, amivel országát az Oszmán Birodalom terjeszkedésétől próbálta megvédeni. A végvárrendszer Szörénytől kezdődően Galambócon át Nándorfehérvárig húzódott, pontosabban Zimonyig. A Száván Szabácstól Klisszáig létezett a várrendszer, amit később még Mátyás is tovább építettet. A végvárrendszernek kellett a törökök támadásaitól Magyarországot megvédeni a déli támadások ellen. Mátyás belátta, hogy ha mindössze egy vársorból áll a védőrendszer, ha ezen a török seregek átjutottak, máris az ország belsejében voltak. Kiépíttetett ezért egy második végvárrendszert is, amely Karánsebesnél kezdődött, Lugoson és Temesváron keresztül haladt a Tiszáig, a mai Óbecse vonalánál. A továbbiakban a Tiszától húzódott a Dunáig Péterváradot és Újlakot érintve, onnan pedig Krupa és Zengg irányában volt várrendszer. Az uralkodó ezzel meg is állította a törökök előrenyomulását.