A bácsfeketehegyi Kozma Lajos Könyvtárban március 20-án nagy érdeklődés övezte a topolyai Gazsó Orsolya képes úti beszámolóját, melyet amerikai tartózkodásáról készített. Mint a beszámoló elején elhangzott, ez az amerikai utazás egy pályázatnak köszönhetően valósult meg. A pályázatot az Amerikai Magyar Koalíció hirdette meg mint szakmai gyakornoki programot, melynek lényege, hogy a pályázat nyertesei Amerikában a szakmájukkal kapcsolatos munkát végeznek, miközben nemcsak a szaktudásukat, hanem angol nyelvtudásukat is fejleszthetik, és az ottani tapasztalataikat később saját országukban, munkahelyükön is kamatoztatni tudják.

Washingtonba érkezett, ahol az Amerikai Magyar Koalíció központja is van, és ez volt a bázisa. Kulturális menedzserként pályázott, és az volt a feladata, hogy figyelje és segítse a kulturális intézmények munkáját. Részt vett továbbá a magyarországi nagykövetség washingtoni kirendeltségének munkájában is. Washingtonon kívül ellátogatott több amerikai nagyvárosba is. Találkozott ott élő magyarokkal és magyar származású, de magyarul már nem beszélő emberekkel is, akikkel jó kapcsolatot alakított ki. Igyekezett minél több nevezetességet meglátogatni, és minél több eseményen részt venni.

Képes úti beszámolójából, amely mintegy három hónap élményeit ölelte fel, számos érdekességet megtudhattunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.