Ovisok vendégségben

Október 4-én, az állatok világnapján vendégeink voltak Molnár Gabriella óvónő csoportjának ovisai. A gyerekek megismerkedtek a könyvtárral, megnézték a legnagyobb és a legkisebb könyvünket, lapozgathatták az állatos mesés- és ismeretterjesztő könyveinket. Végül meghallgattak egy állatos népmesét és ajándékul hazavihettek egy-egy népmesés kifestőt. Reméljük, minél több gyerekkel találkozhatunk még a könyvtárban.

Rákóczi és Rácország

Október 3-án 19 órai kezdettel Nagy Tibor történész tartott előadást Rákóczi és Rácország címmel a Kultúrotthon emeleti termében. A magyar Országgyűlés a 2019-es évet II. Rákóczi Ferenc emlékévnek nyilvánította, ennek kapcsán jött létre a II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának délvidéki vonatkozásairól szóló előadás Bácsfeketehegyen.  

Új könyvtári szolgáltatás!

Diákok, egyetemisták, szakdolgozatot írók, kutatók figyelmébe! Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2018-ban döntött arról, hogy a határon túli magyar intézmények számára céltámogatást biztosít az EISZ Nemzeti Programon (EISZ) keresztül. A támogatás célja, hogy minél teljesebb legyen az intézményi hozzáférés a nemzeti programban biztosított online adatbázisokhoz. A nemzeti programról bárki …

Maradék maradéka

A bácsfeketehegyi Kozma Lajos könyvtárban 2019. május 8-án 19 órai kezdettel bemutatták a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének legújabb, Maradék maradéka című kötetét, amely az egyesület 2017. évi riporttáborában készült írásokat öleli fel. Az írások, beszélgetések, fényképek helyszíne Újvidék, Maradék, Dobradó, Satrinca, Piros, Tiszakálmánfalva, Karlóca, Tekia… A kiadvány egyben a Vajdasági …

Délvidék titkai

Április 24-én este G. Nagy Lilla Imola írónővel Szilágyi Ildikó beszélgetett a szerzőnő könyvéről. Az írónő Amerikában, Kínában és Európa számos országában is élt, sikeres modellkarriert maga mögött hagyva, nem törődve az anyagi világ által kínált csillogással, 12 év után anyaországi magyarként a Délvidékre költözött. A fiatal szerző könyve 2018-ban …

Podolszki József Irodalmi Emléknap

2019. március 30-án került sor a 22. Podolszki József Irodalmi Emléknapra. A temetőben megkoszorúzták Podolszki József, dr. Vajda Gábor, dr. Bányai János, Szilády János, Sárközi Ferenc és dr. Juhász Géza sírját. A Kultúrotthonban dr. Németh Ferenc megemlékezett Podolszki Józsefről, majd megkoszorúzta az Podolszki-emléktáblát is. Ezt követően Szerda Zsófia Jelek az …

Hátizsákkal Dél-Amerikában

Gazsó Orsolya szabadúszó újságíró képvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolóját láthattuk április 2-án a könyvtár szervezésében. Arról mesélt a bácsfeketehegyi közönségnek, hogy hogyan lehet úgy világot látni, hogy nem vagyunk milliomosok, hogy miközben készülünk az útra, mindenki le akar róla beszélni, mert a környezetünk szerint a világ egyik legveszélyesebb helyére készülünk, hogyan …